Nagy-Sándor József állandó kiállítás

Nagy-Sándor József élete

 

A Bihar megyei Nagyváradon született 1804-ben egy vagyontalan katolikus magyar nemesi családban. Már 15 évesen katonai pályára lépett, szolgálatát az osztrák császári hadseregben kezdte hadapródként. Előbb tűzér-, majd huszáralakulatoknál szerzett érdemeket. Súlyos betegsége miatt korán, már 1847-ben nyugállományba kényszerült. Ekkor kapitányi rangot viselt.

 

A Bánságban, Zsombolyán élt, amikor a pesti forradalom híre eljutott hozzá. Már áprilisban jelentkezett a nemzetőrségbe, ahol őrnagyi rangot kapott. Kiss Ernő és Damjanich János oldalán harcolt az ellenünk támadó délvidéki szerbek ellen.

1848 júniusában a nádor a Pest megyei lovas nemzetőrség őrnagyává és parancsnokává léptette elő. Itt azonban csak rövid időt töltött, betegsége miatt újra visszatért a Bánságba. Nagykikinda kamarai biztosa volt, s egyidejűleg ő szervezte az ottani nemzetőrséget is. A novemberben kiújuló harcokban alezredesi rangban újra fegyvert fogott egy nemzetőrdandár élén. Kikindát a betörő szerb határőrök túlerejével szemben nem sikerült tartania, s előbb Nagyjécsára, majd Nagybecskerekre vonult vissza. Csatlakozott az időközben a Bánátból teljesen kiszoruló Damjanich hadseregéhez. Ekkor léptette elő a hadügyminisztérium ezredessé. Damjanich hadseregében újra egy dandár irányítását bízták rá. Szolnokról az ő vezetésével verték ki a magyar dragonyosok a császári erőket. E fényes hadi tettéért katonai érdemrenddel tüntették ki.

 

1849 áprilisában a tavaszi hadjárat valamennyi csatájában ott volt, különösen kitűnt a váci és a nagysallói ütközetben. A Buda visszavívásáért indított hadműveletnek ő volt az egyik főszereplője.

 

Május első napjaiban Budakeszin állomásozott. Főhadiszállása a mai Fő utca 187. sz. házban volt. Az itt tartott haditanács tervei alapján május 5-én gyalogos honvédei élén ő tört be elsőként a Várba.

 

Közben 1849. április 14-én a debreceni református nagytemplomban az országgyűlés kinyilvánította Magyarország függetlenségét. A Habsburgok trónfosztásával szabadságharcunk a tetőpontjára jutott. Az osztrák reakció azonban szövetségesre talált az orosz cárban, és az összehangolt intervenciós támadás összeroppantotta a magyarok utolsó erőit. Nagy Sándor József a visszavonuló sereg hadműveleteiben is hősiesen helytállt, elsősorban Görgei Artúr hadseregének utóvédjeként. Fegyelmezetlen engedelmeskedő, jó katona és független gondolkodású republikánus maradt mindvégig. Osztotta Kossuth félelmeit, és Görgei megnövekedett befolyását látván megfogalmazta híressé vált fenyegető mondatát: "Ha Caesar diktátori hatalomra törne, mellőle egy Brutus sem hiányoznék".

 

A vitákban gyakran foglalt állást Görgeivel szemben, s ez elmérgesítette kettejük viszonyát. Amikor 1849. augusztus 2-án Debrecen közelében Nagy-Sándor József maroknyi serege megütközött Paszkievics sokszoros túlerőben lévő orosz főseregével, öt órán keresztül állt ellen hősisen anélkül, hogy a közelben állomásozó Görgei két hadteste a segítségére sietett volna. A kortársak a csatavesztés egyik okát abban látták, hogy Görgei szándékosan hagyta cserben politikai ellenfelét.

 

1849. augusztus l3-án Világosnál a magyar honvédsereg letette a fegyvert. A szabadságharcot vérbe fojtották. A résztvevők ellen kegyetlen bosszúhadjárat indult. A megtorlás Batthyány Lajos gróf budai, és l3 honvédtábornok aradi kivégzésével kezdődött. Nagy-Sándor Józsefet a haditörvényszék felségsértés és hazaárulás bűne miatt 12 társával együtt halálra ítélte. A kivégzésre az aradi börtön udvarán 1849. október 6-án került sor. A bakó ötödikként szólította. Büszkén és megvetéssel lépett hóhéra elé. Utolsó szavai ezek voltak: Hodie mihi, cras tibi - Ma nekem, holnap neked. Éljen a haza!"

 

Földi maradványai egy kriptában nyugszanak, mely fölött emlékoszlop őrzi az aradi vértanúk és a szabadságharc valamennyi áldozatának emlékét. Különféle utakon jutottak el a vérpadig, egy dolog azonban összeköti őket. Az, hogy bármilyen nyelven beszéltek, bármilyen nézeteket vallottak is, egy nagy történelmi pillanatban tudásuk legjavával teljesítették kötelességüket, és életüket is fel tudták áldozni a haza érdekében.

Mártírhaláluk jelképpé nőtt. Annak a küzdelemnek és áldozatnak a szimbólumává, melyet a magyarság évszázadokon át folytatott szabadságáért és a társadalmi haladásért.

Mácsár Melinda

 

Nagysándor József tábornok búcsúlevele

2014. október 6., hétfő 12:50, frissítve: kedd 15:56 , forrás: Magyar Nemzet, szerző: Hermann Róbert

Az aradi vértanúk emlékét immár 165 éve ápolja a magyar nemzet, és a közvélemény mindig különös figyelemben részesítette a róluk előkerült újabb adatokat, dokumentumokat, a velük kapcsolatos tárgyakat. Bízvást mondhatjuk, e tekintetben az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumlelete az október hatodikán kilencedikként, a bitófára ítéltek közül ötödikként kivégzett Nagysándor József vezérőrnagy nemrég előkerült búcsúlevele, amelyet nagybátyjához, Nagysándor Imréhez, a kalocsai érsekség orvosához és családjához intézett. (A levél a Központi Antikvárium következő árverésén szerepel majd.)

Az aradi vértanúk börtön- és búcsúleveleinek kiadása már a XIX. században megkezdődött. Első, teljességre törekvő gyűjteményüket Katona Tamás adta ki Az aradi vértanúk címmel 1979-ben megjelent kétkötetes forrásgyűjteményében. Ebben összesen negyven, 1849. augusztus vége és október 5. között írott levelet találunk. A legtöbb Damjanich Jánostól származik (13 levél). Leiningen-Westerburg Károlytól hét, Kiss Ernőtől öt, Nagysándor Józseftől és Poeltenberg Ernőtől négy-négy, Lázár Vilmostól három, Dessewffy Arisztidtól, Schweidel Józseftől és Vécsey Károlytól egy-egy levelet tartalmazott ez a kiadvány. Az 1983-ban megjelent második kiadás Poeltenberg Ernő két, a 2002. évi negyedik pedig Poeltenberg négy levelével, illetve Schweidel József végrendeletével és nyilatkozatával bővült.

Az elmúlt években az egykori Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményének magyar és román muzeológusok és történészek közös munkájával történt feldolgozásakor a kéziratos emlékanyagból előkerült néhány, korábban csak publikációkból ismert levél eredetije, de a kutatók ráleltek a vértanúk néhány eleddig ismeretlen és kiadatlan börtönlevelére is. Közülük kettő Lázár Vilmostól, egy Leiningen-Westerburg Károlytól, egy pedig Vécsey Károlytól származik.

A vértanúk közül Aulich Lajostól, Knezic Károlytól, Lahner Györgytől és Török Ignáctól jelenleg egyetlen levelet sem ismerünk, noha a korabeli visszaemlékezések alapján feltételezhető, hogy mindegyikük legalább egy búcsúlevelet írt; de a többiek esetében is tudunk jelenleg már nem ismert börtönlevelekről. Nagysándor (mint Merényi-Metzger Gábor kutatásaiból tudjuk, eredetileg Sándor) József 1803. augusztus 19-én született Nagyváradon. 1819-ben lépett be a cs. kir. hadseregbe, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben szolgált, ez utóbbinál Kiss Ernő parancsnoksága alatt, és együtt Vécsey Károly gróffal. 1847-ben főszázadosi rangban nyugalmaztatta magát. 1848. június 19-én István nádor kinevezte Pest város egyik nemzetőr őrnagyává.

Szeptember 15-én áthelyezték Nagykikindára. Ettől kezdve részt vett a délvidéki harcokban. November 1-jén alezredessé nevezték ki, és egy többnyire nemzetőri alakulatokból álló dandárral Temesvár környékén működött. 1849. január 25-én ezredessé léptették elő, s hadosztályparancsnok lett a bánsági, majd a III. hadtestnél. Az 1849. március 5-i szolnoki ütközetben tanúsított vitézségéért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát.

A tavaszi hadjáratban a fősereg lovassági parancsnoka volt, április 7-én Kossuth tábornokká léptette elő. A hónap végén átvette az I. hadtest parancsnokságát. Buda bevételénél személyesen vezette rohamra katonáit a Fehérvári-kapu mellett lőtt résnél. Júniusban a Vág mentén harcolt Szerednél, majd részt vett a július 11-i komáromi és a 15?17-i váci csatában, az augusztus 2-i debreceni ütközetben. Ez utóbbiban az orosz főerők, mintegy nyolcszoros túlerő ellen harcolt. Az ő hadteste vívta a feldunai hadsereg utolsó ütközetét augusztus 10-én Németság és Újság között. A tábornok Kossuth feltétlen hívei közé tartozott, köztársasági érzelmű volt, és magával a fővezérrel, Görgeivel is szembeszállt, ha úgy vélte, hogy az a polgári kormányzattal került szembe.

Nagysándor Józseftől eleddig a nővéréhez, Schmidt Jánosnéhoz 1849. szeptember 8-án, a sógorához, Schmidt Jánoshoz szeptember 9-én, a menyasszonyához (egyben unokahúgához), Schmidt Emmához szintén szeptember 9-én, végül a Vinkler Brúnó aradi minorita szerzeteshez október 6-án hajnalban írott leveleket ismertük. Ez utóbbiban arra kérte Vinklert, hogy ?ígérete szerint méltóztassék Pestre Schmidt János rokonomnak, Kalocsára Nagysándor Imre érseki orvos bátyámnak s Lugosra Ungváry János rokonomnak nehány vigasztaló sorokat írni?. E levelet személyesen adta át az őt felkereső Vinklernek, egyben megajándékozta ?egy, a harc folyama alatt használt térképpel?. A vele ?rokonérzelműleg? elbeszélgető Sujánszky Euszták szerzetest ?emlékül saját szivartokjával ajándékozá meg?. ?Fölkért azután ? írja Vinkler ?, hogy a szomszéd szobában levő Gáspár Endre honvéd tábornokhoz [?] mennék be, s nevében tőle végbúcsút vegyek.?

Nagysándor ötödikként lépett a bitófa alá. ?Ma nekem, holnap neked? ? mondta a kivégzésen jelen lévő Karl Ernst hadbírónak. A vértanúk többségéhez hasonlóan a kivégzés helyén temették el, s földi maradványai csak 1932-ben, a Maros megrongálódott töltésének erősítése idején kerültek elő. Az újonnan előkerült levelet Nagysándor a nagybátyjának, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvosnak írta. Merényi-Metzger Gábor kutatásaiból tudjuk, hogy Nagysándor Imre 1775-ben született Nagyváradon, római katolikus családban. 1799. november 21-én avatták orvosdoktorrá. 1824-től volt kalocsai érseki orvos, 1829-től a pesti egyetem orvoskarának tanára, 1836-tól Szatmár vármegye táblabírája, 1845-től a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének tagja. 1850. május 19-én hunyt el Kalocsán, a 75. életévében. Feleségét, a levélben említett ?kedves jó nénémet? Kauffer Annának hívták, és 1787 körül születhetett. Két évvel élte túl a férjét, szintén Kalocsán hunyt el 1852. április 17-én.

A levélben említett Emma és Nina (Anna) az ő gyerekeik voltak. Anna 1826 körül születhetett, és 1848. szeptember 13-án kötött házasságot Kalocsán a levélben szintén említett, akkor 26 éves Csernyus István izsáki lakossal. Nagysándor Anna 1891. január 28-án, Kalocsán hunyt el, 65 éves korában; a férje ekkor még élt.

Kováts vagy Kovács Róza a tábornok unokahúga volt. Miután Nagysándor testvére, Johanna (1805 körül ? 1869) férjét Schmidt Jánosnak hívták, viszont valamikor 1849 után magyarosította nevét Kovácsra, valószínű, hogy Kováts/Kovács Róza ugyanennek a családnak egy másik, nevét már korábban magyarosító ágából származik. Szabó György szintén a rokona volt a tábornoknak, de magát a rokonsági fokot nem ismerjük. A levélben említett szinte valamennyi személy neve szerepel egyébként a tábornok 1849. szeptember 9-én sógorához, Schmidt Jánoshoz írott levélben is. A levél külön érdekessége, hogy október 6-án a hajnali órákban kelt; a vértanúk többsége már október 5-én megírta a búcsúlevelét.

A szerző hadtörténész


Búcsúlevél

Nagysándor Imre
tisztelt kedves Nagy bátyámnak
Erseki orvos
Kalocsán

Arad, oktober 6-kan 849.
Tisztelt kedves jó Bátyám!
Mit a sors reám mért ? nehány óra múlva tűrni fogom ? de nyugott lelkiösmérettel s tiszta öntudattal ? tsókolom kedves Bátyámnak atyai ? kedves jó nénémnek anyai kezeit ? köszöntöm tsókolom Emmit, Ninát ? Kováts Rózát, Szabó Gyurit gyerekeivel együtt s Csernust ? Isten áldása mindnyájokra ? kivánja lelkeből
Tisztelt kedves Bátyámnak alázatos ötse Józsi

 

Forrás: http://mno.hu/velemeny/nagysandor-jozsef-tabornok-bucsulevele-1251610

 

arad

Forrás: http://mno.hu/velemeny/nagysandor-jozsef-tabornok-bucsulevele-1251610
http://mult-kor.hu/elokerult-nagysandor-jozsef-bucsulevele-20141214

 

Állandó kiállítás a Nagy-Sándor József Emlékházban

Nyitva tartás:
előzetes jelentkezés alapján látogatható

 

Elérhetőség:
Erkel Ferenc Művelődési Központ
Tel: 06-20-260-0745, 06-23-451-161
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , www.efmk-budakeszi.hu



Fotó: Salamon László

 

Az Aradon börtönbe vetett magyar tábornokok halálos ítéletét 1849. október 5-én reggel mondta ki az osztrák hadbíró. Kevesebb, mint egy napot kaptak, hogy szeretteiktől személyesen vagy írásban elbúcsúzzanak. A két agglegény, Aulich Lajos, Török Ignác, és az özvegy Kiss Ernő kivételével mindnyájukat várta volna otthon valaki. A magukra maradt nők ugyanúgy a szabadságharc eltipróinak áldozatai, mint a kivégzett tábornokok. Egymásnak küldött leveleik nagyobbik része nem magyar nyelven íródott, hiszen a magyar szabadság hőseinek többsége más nemzetiségűként született, s feleségeik vagy gyakran ők maguk sem tudtak magyarul. Nagy Sándor József történetébe pillantunk most bele rájuk emlékezve.

 

 

 

Imádkozik érted Pepid

Nagysándor József tábornoknak nem adatott meg, hogy oltár elé vezethesse választottját. A félig német származású katonatiszt saját unokahúgába, Schmidt Emmába lett szerelmes, és az esztergomi érsektől kért engedélyt, hogy elvehesse a lányt. Az engedély késve érkezett, a szükséges papírokat Nagysándor József már csak az aradi börtönben kaphatta kézhez. Társaival ellentétben ő biztos volt benne, hogy nem fog kegyelmet kapni. A lány apjához ? nővére férjéhez ? írott levelében kedvesét is megszólította: ?Emma, drága lányka, bocsáss meg nekem! ? Szándékom ? hogy jövődről gondoskodjam, jó volt ? és hogy a kivitelbe hiba csúszott, arról végképp nem én tehetek.? Emmához írott búcsúsorait is a halálos ítélet kimondása előtt írta meg: ?Szeretett drága angyali jóságú Emmám! (...) immár elvesztettem minden reményem ? mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem ? ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez el fog kísérni a sírba ? az emlék, az irántad érzett rajongás lesz egy jobb, örökké tartó jövendőbe vetett végső vigaszom. (?) Isten legszentebb, legszebb áldása rád, szeretett drága szép, angyali jóságú, erényes lánykám ? légy boldog, ezért imádkozik lelke mélyéből imádó Pepid.? A tábornok emlékül elküldte Emmának egy hajfürtjét, a fésűjét és az akasztófa alatt viselt ingének egy gombját, valamint visszaküldte a jegygyűrűt és a késve jött egyházi engedélyt is. Arra kérte menyasszonyát, hogy menjen férjhez, hiszen tudja, hogy ?boldog lesz, aki ezt az angyali teremtést elveszi?. Emma négy évvel később teljesítette vőlegénye kérését. Férjhez ment Klauzál Gáborhoz, a Batthyány-kormány egykori miniszteréhez. Híresen boldog házasságuk volt, ám közös életük nem tartott sokáig. A férj 1866-ban egy váratlan betegségben meghalt, Emma pedig egyedül maradt három gyermekével. Harminc évig élt özvegyen, s halálig ápolta mindkét szeretett férfi emlékét.

(Nyáry Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei c. cikkéből)