V.Majzik Mária életmű kiállítása


A budakeszi metodista templomot V. Majzik Mária képzőművész kerámia alkotásai díszítik. Az altemplomban található V. Majzik Mária állandó életmű-kiállítása.



Istennek a szeretet túlcsordulásából született szellemi teremtő akaratát fogalmazta meg V. Majzik Mária a budakeszi metodista templom egyik óriási, az Alfát, a kezdetet megjelenítő táblaképszerű domborművét.

 




 

 

Alkotásai továbbgondolkodásra késztetik az embert. Minden szobra előtt egy-egy novella születik

bennem folytatta Jókai Anna köszöntő szavait a megnyitó ünnepség közel kétszázötven résztvevője előtt a templom V. Majzik Mária által nyolc óriási domborművel díszített liturgikus terében.

A szentély alatti szinten lévő kiállítási anyag, valamint a művésznő több száz alkotását fotókon és filmen bemutató dokumentumanyag egy nagy ívű művészi pályafutást ölel át rendhagyó módon, szokatlan, eredeti megoldásokkal. Egy kiapadhatatlan tehetségű művész gondolatgazdag munkássága jelenik meg a kiállításon.
Jókai Anna szavaival: V. Majzik Mária agyagátlelkesítő művész. Tudja segíteni a lelket. Ennél többet művész nem tehet. A nagy művészet nagy lelkekből fakad. Az Isten által közvetített gondolatokat újabb és újabb formában mutatja meg.

Egy nagy formátumú művész világa rajzolódik ki a kiállítás anyagának megismerése során.

 


Fogadják szeretettel és tekintsék meg a város új képzőművészeti állandó életmű-kiállítását!

Elérhetőség:

2092 Budakeszi, Rákóczi u. 2.

Nyitva tartás:
Péntek 14:00-16:00

Szombat: 10:00-13:00

Vasárnap: 14:00-16:00

Látogatás bejelentés alapján az alábbi telefonszámokon:

  1. 06-23-451-570,
    2.  vagy idegenvezetéssel csoportok részére (V.Majzik Mária - Himnusz-szobor alkotásának megtekintésével is ) - 06-30-3498-443

Kérjük, érdeklődjön telefonon az időpontokról és a díjakról!

 

Forrás: http://budakeszi.metodista.hu , http://hirmondo.budakeszi.hu