Himnusz-szobor

Budapest és Budakeszi határában 2006 májusában avatták a világszerte egyedülálló "himnusz szobrot".

 

Kölcsey Ferenc költeményét, a magyar nemzeti Himnuszt idéző, 2006 májusában felavatott alkotást V. Majzik Mária Magyar Örökség-díjas képzőművész készítette.

A márványból, mészkőből és bronzból készült szoborkompozíció közepén egy isten alak látható, ezt veszi körül sugaras alakban a vers szövege. A 4 méter magas domborművet 9 méteres szélességben 21 harang egészíti ki, amelyeken, ünnepnapokon a Himnusz szólal meg, vasárnaponként délben pedig a déli harangszó.

Az emlékmű elkészítéséhez szükséges pénzt adományokból gyűjtötték össze.

A szobor közelében egy kis márványtáblán a szobor szimbólumainak részletei olvashatók a szobrásznőtollából:


Magyar nemzeti Himnusz Szobor

A dombormű csonka kör kompozíciója középpontjában az Isten alakja áll, feje körül dicsfénnyel. Az istenalak stilizált, arca kidolgozott. Körülötte sugarakban olvasható a Himnusz teljes szövege. Minden versszakot, ugyancsak körkörös sugarakban, kerékküllő formában díszítés követ. A díszítés bal és jobb oldalon négyes tagolásban az évszakok változását jelöli. Tavasz: virág és levél motívum, Nyár: búzakéve, Ősz: szőlőlevél és szőlőfürtök, Tél: csupasz ágak. A verssorok, mint kitárt szárny vagy kezek veszik körül az Isten alakját. A formát középen, a dicsfény fölött hét galamb zárja le. A két szélső galamb szárnyával szinte felemeli, tovább viszi a sugarakat. A középső galamb csőrében a korona keresztjét tartja, felemeli.

Az Isten alakja és a csonka kör alakú kompozícióba zárt Himnusz imádság az ősi három halmon áll, amely országunkat jelképezi. A három halom alatt a Himnusz szó rovásírásos felirata látható, erre építettem fel a három halmot. A három halom jelzésszerű palmetta motívumokból van kialakítva, a legősibb magyar motívumokból, középen a Duna-Tisza ággal. A középső halmon a szalagszerű 63 rovátka jelzi a történelmi Magyarország vármegyéit, melyből 33 kereszt formájú, a Trianon után megmaradt vármegyéinket jelképezi.


Ez az alkotás nem illusztráció, hanem a mi nemzeti imádságunk által bennem megfogalmazódott, ami általa bennem megszületett. Jelzésszerűen alkalmaztam egyes meghatározó népi és szakrális szimbólumokat. A keréknek, a sugárnak, a küllőnek, a galambnak, a keresztnek, a három halomnak, a palmettának, magának a rovásírásnak, a vármegyék rovátkás megjelenítésének, a csonka kör-formának, mind súlyos jelentéstartalma van nemcsak a magyarság sorsát illetően, hanem az egyéni emberi sorsot, az emberi élet folytonosságát illetően is.


Az emlékmű térkompozíció. A dombormű egy félköríves falon került elhelyezésre, amelyet hét boltív vesz körül. A boltívekben összesen 21 harang látható 63 vármegye nevével, valamint a "Magyarok bárhol a világon" felirattal. Hozzá kapcsolódik egy harangjáték, amelyből nemzeti himnuszunk szólal meg. Először 2006. május 7-én déli 12 órakor, majd a nemzet ünnepnapjain. A harangjáték megszólal majd minden vasárnap majd déli 12 órakor, amikor a Mária kegyhelyek templomharangjai csendülnek fel általa. Elsőként 2006. május 14-én déli 12 órakor a Csíksomlyói Római Katolikus Templom harangjai szólalnak meg.


A harangot a Himnusz szoborhoz mintáztam a jogaron lévő hármas gyöngydíszítéssel. Minden harangon 896 gyöngy található (a Honfoglalás időpontja).

Az alkotás másik oldalán ugyanez a csonka kör kompozíció van jelen, amelyen hasonlóképpen a városok elhelyezkedési rendjéhez, kézlenyomatok láthatók. Magyar emberek kézlenyomatai, akik a magyar nemzetet jelképezik. Fent a csonka körhiányzó cikkelyének két csúcsától két kar tart egymás felé vízszintben, mintegy háromszöget alkotva a hiányzó cikkelyből: a jobb oldali karon a koronázási palást díszítő elemei és Szent István monogramja, a bal oldali karon a Szent László-hermán látható díszítő elemek és Szent László címere látható.

A tenyérlenyomatokat őrző csonka kör kompozíciót, mint napkorongot, a Tápiószentmártoni aranyszarvas alapján mintázott szarvas tartja. A szarvas, amely régmúlt időket jelez és rögzít, emlékeztet a magyar nép hitvilágára, gyökereire. A két szélső boltív tartó oszlopán bevésve ősi, székely őrmotívum áll, mintegy őrök állnak fel a Himnusz, a magyarság védelmére (380 cm magas).


Az alkotás anyaga bronz, a boltíves fal, a hét boltíves oszloppal Süttői kő: 9 méter hosszú, négy és fél méter magas, lépcsőzetes alapon, amely az alkotás mondanivalójához és a kompozícióhoz alkalmazkodó, ahhoz méltó téren került örök elhelyezésre az Erkel Ferenc vonatkozású Budakeszi Szarvas téren.

 

Forrás: V. Majzik Mária  - www.himnusz-szobor.hu

 

Budakeszi Idegenforgalmi Információs Pont által szervezett programok
csoportok részére (min.15 fő)- 2014 TÉL/2015 TAVASZ


Kulturális látnivalók


Az alábbi csomagprogramok előzetes egyeztetést követően min.15 fő részvételével vehetők igénybe.

1. Himnusz-szobor látogatása idegenvezetéssel magyar nyelven
A program tartalmazza az ismertetőt a szobor alkotójáról, keletkezéséről, szimbólumairól, a szobor és a város kapcsolatáról, valamint a harangjáték és a Himnusz megszólaltatását.

Időtartam: kb. 30 perc
Részvételi díj: Felnőtt ? 300 Ft/fő
Nyugdíjas/gyermek (12 éves korig) - 200 Ft/fő

 

2. Himnusz szobor látogatása idegenvezetéssel idegen nyelven (angol-német)
A program tartalmazza az ismertetőt a szobor alkotójáról, keletkezéséről, szimbólumairól, a szobor és a város kapcsolatáról, valamint a harangjáték és a Himnusz megszólaltatását.

Időtartam: kb.30 perc
Részvételi díj: egyéni külföldi látogató (min.10 fő) 600 Ft/fő,
Idegenvezetés külföldi csoport részére saját idegenvezetőjével 500 Ft/fő (min.15 fő)
Idegenvezetés helyi tolmáccsal (német, olasz, francia, egyéb)  - Kérje ajánlatunkat!

 

3. Himnusz-szobor látogatása idegenvezetéssel, Országzászló és Budakeszi gőzmozdonyának megtekintése
A program tartalmazza az ismertetőt a szobor alkotójáról, keletkezéséről, szimbólumairól, a szobor és a város kapcsolatáról, valamint a harangjáték és a Himnusz megszólaltatását. Ezt követően átsétálunk az út túloldalára, ahol az Országzászlót - Minden Magyarok Zászlaját" látogatjuk meg, majd megtekintjük a város gőzmozdonyát.

Időtartam: kb. 50 perc
Részvételi díj: Felnőtt ? 500 Ft/fő
Nyugdíjas/gyermek (12 éves korig) - 400 Ft/fő


4. Himnusz-szobor látogatása idegenvezetéssel, harangjátékkal, Himnusz megszólaltatásával és V. Majzik Mária életmű kiállításának megtekintésével

Tartalmazza az ismertetőt a szobor alkotójáról, keletkezéséről, szimbólumairól, a szobor és a város kapcsolatáról, a harangjáték és a Himnusz megszólaltatását, valamint V.Majzik Mária életmű kiállításának bemutatóját.

Időtartam: kb. 1 -1,5 óra
Részvételi díj:  Felnőtt  700 Ft/fő
Nyugdíjas/gyermek (12 éves korig)  600 Ft/fő

5. Himnusz-szobor látogatása idegenvezetéssel, harangjátékkal, Himnusz megszólaltatásával és a Mezei Mária Emlékház látogatása idegenvezetéssel (az emlékház átmenetileg zárva tart!)

Tartalmazza az ismertetőt a szobor alkotójáról, keletkezéséről, szimbólumairól, a szobor és a város viszonyáról, a harangjáték és a Himnusz megszólaltatását, valamint Mezei Mária Emlékház bemutatását.
Időtartam: kb. 1,5 -2 óra
Részvételi díj: Felnőtt  700 Ft/fő
Nyugdíjas/gyermek (12 éves korig)  600 Ft/fő


6. Himnusz-szobor látogatása idegenvezetéssel, harangjátékkal, Himnusz megszólaltatásával , V.Majzik Mária életmű kiállításának megtekintése valamint a Mezei Mária Emlékház látogatása idegenvezetéssel (az emlékház átmenetileg zárva tart!)

Tartalmazza az ismertetőt a szobor alkotójáról, keletkezéséről, szimbólumairól, a szobor és a város viszonyáról, a harangjáték és a Himnusz megszólaltatását,  V.Majzik Mária életmű kiállításának bemutatóját, valamint Mezei Mária Emlékház megtekintését.
Időtartam: kb. 3 -3,5 óra
Részvételi díj: Felnőtt - 1200 Ft/fő
Nyugdíjas/gyermek (12 éves korig) - 1000 Ft/fő


Egyéni látogatói igényekre további csomagprogramok kérhetők, kérje ajánlatunkat!
Szeretettel várjuk jelentkezését!

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tel: 06-2600-745,  06-23-451-161